Hogyan tesszük áldozattá a "rossz" gyerekeket? Hogyan csinálunk a bolhából elefántot és a kezelhetően agresszív viselkedésből "beilleszkedni képtelen" gyerek-áldozatot?
Forrás: Flickr Creative Commons

Feszült voltam már a vizsga előtti estén is. Minden, Angliában tanító pedagógusnak kötelező két tesztet elvégezni. A numeracy (matematika) teszttől nem tartottam: ha értem a kérdéseket, tudni fogom a válaszokat. Jóval 90% fölött "átmentem". Az angol nyelvi teszttől azonban feszült voltam: anyanyelvi angolok is tartanak tőle.

Vizsgaközpont. Regisztráció, a táskák, telefonok, kabátok szekrénybe zárása.

- Off you go! Menjen át a vizsgaszobába! - Ölég furcsán fejezi ki magát ez a vizsgabiztos. "Távozhat!" Tessék? Katonák, padlómosás után. A hatalom nyelve az erő pozíciójából.

A szobában 8 vizsgázó, nagyjából 10 négyzetméteren. Szegény kerület, kis terek, kényelmetlen vizsgakörülmények. Kezdődik. Koncentrálok. Válaszolok. Egy késve érkezőhöz beszél halkan ugyanaz a vizsgabiztos. Minden szót hallunk. Feléjük fordítom a fejem, majd vissza. Gondolatban megjegyzem, amúgy magyarosan: fogjátok már be.

Az utolsó előtti kérdésnél lefagy a számítógépem. A teszt kitöltésére 57 percet kaptam, melyet egy időzítő számol vissza. Ülök a képernyő előtt. Igyekszem nem dobolni az asztalon, hogy ne zavarjam a többieket. Nem történik semmi. Mozognom kell: csendben a székem mögé állok. Bámulom a képernyőt: történjen már valami.

- Üljön le! - a vizsgabiztos pontosan azt a kifejezést használja, mint mi az iskolában a gyerekekkel. Semmi "please". Irritáló. By the way, a vizsgabiztosok többnyire szakmájukat elhagyott pedagógusok.
- Lefagyott a számítógépem - ideges vagyok, de udvariasan válaszolok.
- Üljön le! Mindjárt rendbejön.
- Nem tudok, ideges vagyok. I'm sorry.
- Üljön le!

Mintha rossz gyereknek nézne az osztályában. A magam részéről fel is veszem ennek a gyereknek a reakcióját: elengedem a fülem mellett, amit mond és dacosan állva maradok. Tranzakció-analízis esettanulmánnyá változom.

Egy örökkévalóság múlva visszakapcsol a számítógép. Az utolsó előtti kérdést újra meg kell válaszolnom. Gyorsan megy, emlékszem a válaszra. Pár perc és - már ülve - befejezem a tesztet.

- A teszt sikerült, itt van a kinyomtatott oklevél.
- Köszönöm. - Átveszem. Felállok, indulni készülök.
- Mielőtt elindul, üljön  vissza, még nem fejeztem be. - Már megint. Ez. A. Hatalmi. Stílus. Visszaülök, de ez amolyan "ez volt az utolsó udvariatlanságod velem szemben" típusú leülés. Nem veszi a lapot; ugyanúgy folytatja, ahogyan belekezdett.
- El kell mondanom, már a vizsga közben sem tetszett a hozzáállása (attitude).
- What are you talking about? - most már én is udvariatlan vagyok.
- Ahogyan körbefordította a fejét...
- Miről beszél?
- Ahogyan körbenézett a teremben...
- Miről beszél? Milyen szabály szegtem meg egy fej-körbefodítással?
- A hozzáállása nem...
- Van egyéb, hivatalos mondanivalója? - vágok közbe.
- A hozzáállása...
- Köszönöm, viszontlátásra. - Felállok.
- Nem mehet el, ameddig nem beszél a menedzserrel!
- Nincs beszélnivalóm a menedzserével. Amikor vizsga közben maga elkezdett beszélni valakivel, odanéztem. Amikor a számítógépük lefagyott, az összes szabályukat betartva megvártam, amíg helyre jön. A vizsgát letettem, az oklevelet megkaptam. A többi a maga problémája. Viszontlátásra.

Lemegyek a lépcsőn. Mielőtt a menedzser odaérne (kb. 3 lépés ebben a minimális méretű vizsgaközpontban), kilépek az ajtón. Gebedjetek meg - gondolom. Valójában majd felrobbanok az adrenalintól: a vizsga és utána az udvariatlan, nekem támadó, lekezelően beszélő nő. Egész életemben intenzíven sportolok, időnként versenyszerűen. Ki kell mozognom magamból a feszültséget. A feszültséget, amely először személytől független volt, azonban a nő, majd az utánam szaladó és parancsokat osztogatni próbáló férfi sikeresen magukra húzták. A kezdetén a komputerre voltam mérges. Most viszont a férfire. Minek hergelni egy amúgy is ideges párducot? Megfordulok és megkérdezem, miért jön utánam. Már az utcán. A szeme villámokat szór. Hogy mertem távozni. Tessék?

Támadó testtartásban közelít, mondja a magáét. Azonnal jöjjön vissza. Szembe fordulok vele. Teszek felé egy lépést. Még karnyújtáson kívüli távolságra vagyunk egymástól. Elég, ha közelebb jön, hozzám ér, vagy támadó mozdulatot tesz és a saját reakciómról azt fogom a peranyagba írni, hogy jogos önvédelem. Érti ő is: ebben a londoni kerületben az efféle non-verbális kommunikáció, mondhatni, mindennapos. Többségében alacsony végzettségű, agyonfrusztrált és barbár keletiek törzsi viselkedése. Én is barbár keleti bevándorlóvá változom ezen a környéken, ezekben a helyzetekben. Talán egyébként is az vagyok, csak a műveltségem elfedi. "A civilizáció vékony máza lehámlott róla" olvastam gyerekkoromban Tarzanról, mielőtt foggal-körömmel nekiesett az őt támadó állatoknak vagy civilizált embereknek. Hátrébb lép. Valószínűleg nem fél, csak mint menedzsernek, van veszteni valója. Közben folyamatosan kiabál, hogy nem hagyhatom el a helyszínt, a hozzáállásom stb. Azonban hátralépett és feladta a próbálkozást, hogy fizikailag visszatartson. Vesztett. Győztem.

- Jelenteni fogom!
- Persze, jelentse. Akkor már ketten fogjuk jelenteni. Minden jót. - Vadállati szinten megvédtem magam. Újra lehetek civilizált. Elindulok az ellenkező irányba. A biztonság kedvéért - megállás nélkül - még egyszer hátranézek, hogy jön-e utánam. Ott áll lefagyva. Ebben a központban túl sok a lefagyás. Egymás szemébe nézünk. Megfordul és bemegy az ajtón.

--------

A hatalom győzelme: lemorzsolódsz vagy megtörsz

"Még nem fejeztem be". A pedagógus nem volt képes a saját haragját menedzselni, megnyugodni. Nem vette figyelembe a vizsgázó szükségleteit és problémáit. Minden olyan esetben, amikor egy pedagógus egy sehol le nem írt szabály betartását erőlteti, durván kommunikál a tanulóval és nem hajlandó semmit meghallani, amíg a tanuló azt nem teszi, amit a pedagógus akar: biztosak lehetünk benne, hogy nem nevel, pusztán hatalmat gyakorol.

Hasonló helyzetekkel iskolákban is találkoztam, itt Angliában és Magyarországon is. Ideges, impulzív tanuló - hatalmukat, "tekintélyüket" féltő pedagógusok. Konfliktushelyzetek, melyekben a tanuló eljut odáig: csak úgy tudja kivonni magát a hatalmaskodó, szükségleteit nem értő és meg sem hallgató felnőttek basáskodása alól, ha kilép az ajtón. Az iskolaajtón: könnyen lehet belőlük a társadalom számára elveszett, általános- vagy középiskolát félbehagyó kamasz. S utána hova? Jobb (?) esetben megtanul szerepet játszani, a felszínen tűnni valakinek, s a hatalommal rendelkezők háta mögött megszerezni, amit akar. Örök lázadó lesz vagy sunyi rabszolga.

A család felelősségéről nem írok. Egy túlérzékeny, ideges, esetleg a társaival szemben agresszíven viselkedő, állandóan káromkodó, a tanárainak folyton keresztbe tevő kamasz nyilvánvalóan otthonról hozza az indulatait az iskolába. A kérdés, hogy mi, pedagógusok értetlenül tovább hergeljük-e. Magunk, az iskola és a tanulás ellen fordítjuk-e a gyereket. Vagy olyan környezetet teremtünk számára, ahol meghallgatják, ahol biztonságban érzi magát.

Mindannyiunk győzelme: megosztott hatalom és kompromisszumok

Mit tesz a jól működő iskola és pedagógus hasonló helyzetben? Nagyon egyszerű: nem tartja magánál a hatalmat, hanem annak egy részét önként, előzékenyen átadja a tanulónak.

• Kideríti, mi okozza a feszültséget. Érdekli a tanuló bánata, szükséglete.
• Nemcsak meghallgat, de cselekszik. A hatalmi pozíció, "tekintély" őrizgetése helyett kielégíti a tanuló szükségleteit. Például nem ragaszkodik ahhoz, hogy egy érthető okokból ideges vizsgázó mozdulatlanul üljön egy széken.
• Határozottan, de kedvesen kommunikál. 
• Elsősorban segít, másodsorban segít, harmadsorban segít. Néha utasításokat ad, de azt mindig kérés formájában fogalmazza meg (Please - legyen szíves).
• Vizet prédikál és vizet is iszik. Például ha elvárás, hogy a tanuló képes legyen uralkodni az érzelmein, akkor ezt a pedagógus is megteszi. Ha nem tudja megtenni, akkor őszintén azt mondja: én is feszült vagyok, te is feszült vagy - találjunk megoldást erre a helyzetre. Megoldás, ha a pedagógus és a diák szükségletei is kielégülnek. Win-win, ahogy az angolszászok mondják.