Angol járókelők hajlamosak kiállni a nyilvánosan zaklatott emberek, csoportok mellett. Hogyan kezdődik mindez az iskolai nevelés során? Mit tanulnak bántalmazásról és bátorságról az iskolákban?

Terry Freedman: Bully. Flickr Creative Common

A Brexit kapcsán több hír is szólt emigránsokkal szemben elkövetett inzultusokról. Manchesterben egy tinédzser le akart szállítani egy színes bőrű utast a villamosról, majd lelocsolta sörrel. Az utasok közül többen, akik a megtámadott férfi körül álltak, felálltak, a támadó felé fordultak, „Szégyent hozol Angliára” – kiabálták felé néhányan és visszatartották a megtámadott férfit, hogy verekedésbe keveredjen a támadóival.

2013. május 23-án két őrült, vallási fanatikus fényes nappal megkéselt egy brit katonát az utcán. Három brit nő közbeavatkozott. Ketten a földön fekvő katonának próbáltak segíteni. A harmadik szóval tartotta a véres kezében kést szorongató gyilkost és a rendőrök kiérkezéséig próbálta meggyőzni, hogy tegye le a kést. Mindhárom nő véletlenül a helyszínen tartózkodó járókelő volt.

Egy facebook-barátom a napokban írta, hogy két ember közötti verekedésre lett figyelmes. Rajta kívül senki, a közelben álló ellenőr (tehát hatalommal felruházott személy) sem lépett fel a közösség nevében, arra hivatkozva, hogy a verekedés helyszíne „kívül esik a BKV területén”.

Hogyan járulnak hozzá az angliai iskolák az állampolgárok aktivitásához, kiállásához éles, kockázatos helyzetekben?

Tanévente nagyjából három teljes hetet szánunk, osztályfőnöki órák keretében, a bántalmazás témakörére. Előadások, beszélgetések, dramatizálás, szerepjátékok és egyéb változatos tevékenységek során a tanulók 11 éves kortól minden évben tanulják:

• Mi számít bántalmazásnak (tanulók között),
• Milyen szereplői vannak a bántalmazásnak,
• Melyik szereplő mit tegyen a bántalmazás elkerülésére, bántalmazás közben illetve utána.

Az angliai oktatási minisztérium honlapja szerint a bántalmazás lehet fizikai, szóbeli vagy online. Bántalmazásnak számít többek között a csúfolódás, a fenyegetés, bármilyen nemzetiségi vagy vallási megkülönböztetés és a kiközösítés (!).

A bántalmazás szereplői a erőszaktevő (bully), az áldozat (victim) és mindazok, akik tanúi a bántalmazásnak.

Az angolok természetesen nem állnak meg az eset leírásánál, hanem pontos cselekvési tervvel, policyval rendelkeznek arról, hogy mit kell tenni. Nagyon röviden:

• Megtanulni a harag menedzselését, hogy ne váljunk bántalmazóvá, vagy le tudjuk magunkat állítani,
• Megvédeni magunkat „indokolható erővel” (reasonable force), ha bennünket bántalmaznak,
• A jelenlévő tanúk kötelesek aktívan megelőzni, megakadályozni vagy, amilyen gyorsan lehet, jelenteni a bántalmazást.

Mindhárom szerepet gyakoroltatjuk, illetve ha mégis előfordul bántalmazás, akkor a szereplőkkel, tanítás után hosszabban az iskolában maradva, részletesen megbeszéljük, hogy mi történt, miért, ki és hogyan tudta volna megelőzni vagy megszakítani a bántalmazást.

Ez a tanulás azonban nemcsak órákon történik. Az angolok minden esetet, amikor egy tanulót más tanulóktól komoly sérelem ér, tanulási helyzetként fognak föl. Felhasználjuk arra az incidenseket, hogy a szereplők tanulhassanak a saját reakcióikról. Arról, mit tehetnének máshogy annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a hasonló konfliktus-helyzeteket.

Iskolai példa

Dav sírva rohan ki az osztályból – óra közben.

- Mi a baj, Dav? - Zokog.
- Pra. Állandóan csúfol és kinevet. Szándékosan páli nyelven beszél Os-szal, hogy ne értsem és közben rajtam nevetnek. Tessék, ezt írta tegnap – mutatja a telefonján a Messengert. Kölcsönös „fuck off”, you’re a wasteman és egyéb sértéseket vágnak egymáshoz szöveges üzenetekben. A legsúlyosabb: rajtad mindenki nevet az oszályban. Hülye vagy.
- Öngyilkos leszek – közli Dav elkeseredve.

Mr Sh, a line-director is megérkezik.
- Ki vett még részt ebben, Dav?
- Os.

Kihívjuk Os-t. Dav elővezeti, mi a baja.
- Én ebben nem vettem részt. Pra volt…
- S te ott voltál, amikor ezeket írta Dav-nak? – kérdezi Mr Sh.
- Én nem írtam neked semmi ilyesmit, mondd meg az igazat! – Os szeretne kikerülni a szorításból.
- Os, ott voltál, amikor Pra ezeket írta? – emeli fel a hangját Mr Sh.
- Igen.
- S mit mondtál neki?
- Hogy hagyja abba.
- Rendben. Kihívom Pra-t, s megkérdezzük. – Os kényelmetlenül toporog.
- Sir, nem mondtam neki, hogy hagyja abba.

Os már tudja, hova fut ki a beszélgetés az ő számára. Ami történt, azt a brit iskolákban cyber bullying-nak, internetes bántalmazásnak hívják.

Os jól tudja, hogy a bystander-t, a jelen lévő tanút vagy nézelődőt is bünteti az iskola, ha semmit nem tett a bántalmazás megelőzésére, a bántalmazás folyamatának megszakítására és utólagosan sem jelentette az esetet. Ő pedig ilyen „bystander” volt.

- Miért nem tettél semmit?
- Mert Dav is szokott olyanokat mondani…
- Úgy érted, hogy Pra jogosan állt bosszút? – Os nem fog ebből jól kijönni. Az angolok nem kedvelik a bosszúállást: ha valakit sérelem ért és nem tudta megvédeni magát, akkor jelentenie kell. Osztályfőnöknek, kedvenc tanárnak, igazgatónak – olyan hivatalos személynek az iskolán belül, akiben megbízik és aki elég hatalommal rendelkezik ahhoz, hogy menedzselje a problémát, vagy hivatalos eljárást kezdeményezhessen.
- Os, együtt voltál Pra-val, nem mondtad neki, hogy hagyja abba a durva üzenetek küldését. Igaz?
- Igaz.
- Talán még élvezted is, igaz?
- Nem… - mosolyog.
- Tehát igen. – Nem szól semmit, mosolyog.
- S azóta sem jelentetted, igaz?
- Igaz.
- Nos, akkor Pra-val együtt bent kell maradnotok az iskolában tanítás után. Várlak benneteket az irodámban 15:45-kor egy beszélgetésre. Legyetek pontosak. Addig beszélek a szüleitekkel telefonon.
- Yes, Sir. - Os megretten: a szülei nem fognak örülni a történetnek.